„MAGYAR KÉZMŰVES REMEK”
pályázat
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 2001. végén határozatot hozott arról, hogy megalapítja a „Magyar Kézműves Remek” elismerő címet, amelyet minden évben a kamara pályázatára jelentkező gyakorló kézművesek számára adományoz. A pályázatot a teljes vállalkozói kör számára hirdette meg, mivel az EU-csatlakozás küszöbén ezzel kívánta támogatni a magyar vállalkozói kultúra, a kézműipari szakma rangjának elismertetését. A nemzeti kamara kezdeményezése azzal a meggyőződéssel jött létre, hogy több gazdasági ágazat összefogásával a hagyományokat őrző, az agráriumhoz is kötődő, kiemelkedő minőségű hazai termékek piacra kerülését és turisztikai hasznosítását szolgálja, és ezzel a kis- és mikro-vállalkozások versenyképességét erősítse. A kézműves hagyomány és a turisztikai vonzerő egymásra épülve kiegészíti, és markánsan segíti is az adott tájegység, régió egyedi arculatának, jellegzetességeinek megőrzését.
A pályamunkákat elismert szakértőkből álló grémium a pályázati felhívásban közzétett követelmények alapján zsűrizte. Ezek az adott termék eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, minősége és turisztikai hasznosíthatósága. A megtisztelő cím elnyerése a vállalkozók számára olyan erkölcsi elismerés, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara saját marketing eszközeivel támogat.
„Magyar Kézműves Remek” címek átadására, immár negyedízben 2006. január 23-án 10 órakor került sor az Iparművészeti Múzeum aulájában. A kitüntető címek átadása után az Iparművészeti Múzeumban a zsűri döntése alapján kiválogatott termékekből rendezett kiállítás tekinthető meg, amely 2006. január 29-ig a múzeum szürke termében látható.
A „Magyar Kézműves Remek” címmel kitüntetett vállalkozó lehetőséget kap arra, hogy az üzletmenetében a díj adományozójára utaló lógót és díjazott termékén meghatározott tartalmú, a „Magyar Kézműves Remek” ismertető kártyát használhasson.
Mosonyi Csabáné, tojásíró népi iparművész -Pécs
hímes tojások
A 21 hímes tojás a fészekaljnyi mennyiség, a kotlós szárnyai alatt ennyi fér el a kotlás időszakában. Mintakincse Magyarország legelterjedtebb díszítései, minden minta népi gyökerekből származó hagyományos technikával, viasszal írással készült egyedi darab. A NIT által zsűrizett termékeiért népi iparművész címet kapott. Alkotásai a műfajon belül a diszkrét és csodálatos tisztasággal tükröződő népi motívumok gyűjteménye.
Budapest, 2006. január 23.