HÍMESTOJÁS
Információk
 
Aktualitások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Újságcikkek
Újságcikkek : A nagymama mintáit rajzolta a tojásra 2008_03

A nagymama mintáit rajzolta a tojásra 2008_03

Kozma Ferenc BAMA  2010.03.22. 22:41

Forgalmi bélyeg lévén több százezer példányban jelent meg az idei húsvéti bélyeg. Motívumaként Mosonyi Éva pécsi művész rajzolta piros tojásokkal.


– Bélyegen az ön által festett-rajzolt piros tojások. Azért ez óriási megtiszteltetés...

– Én is így tartom, hiszen evvel a világ legtávolabbi pontjára is eljuthat egy-két szép minta, hazánk mintavilágát őrző. Én pécsi születésű vagyok, Kékesden élt a nagyanyám, Kungl Mihályné, született Wágner Éva. Ő adta kezembe az írókát negyven éve, amikor még a betűket sem ismertem, s biztatott, hogy rajzoljak bátran. Legelőbb persze „gereblyés” mintákat vittem fel viasszal a tojásokra, mivelhogy a gereblye egyszerű, de egyenes vonalakat kíván.

– Tehát az öröm kettős, hiszen a nagymama mintái is eljutnak a világ végére.

– Valóban így éreztem, amikor a posta megkeresett a bélyegtervekkel.

– Könnyű dolga lehetett, hiszen maga is a posta dolgozója.

 

  Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész: „Többnyire természetes festékkel dolgozom. Hagymahéjjal, szárított bodzabogyóval, zölddió-burokkal” (fotó: Laufer László) Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész: „Többnyire természetes festékkel dolgozom. Hagymahéjjal, szárított bodzabogyóval, zölddió-burokkal” (fotó: Laufer László)

– Hát azért nem ilyen egyszerű a dolog. Ugyan valóban hat éve a postánál dolgozom menedzserként, a hálózati üzletág országos koordinátoraként, de nem hinném, hogy ezért választottak volna ki. Sok hazai elismerést kaptam, külföldi kiállításom is volt, s a Tojásdíszítők Nemzetközi Egyesületének vezetőségi tagja vagyok. És azt is elárulhatom, hogy hazai rekorder. Ez azt jelenti, hogy egy kéz által, azonos technikával készített, de más-más mintát hordozó hímeseimet számoltak meg, ami tavaly húsvétkor 1500 darab volt, s ez a hímestojás-mintakincstár azóta is gyarapodott.

 

– Kézenfekvőnek tűnik a kérdés, hogy lesz az emberből tojásfestő népi iparművész?

– Nem jön máról holnapra. Én is úgy kezdtem, mint bármelyik más háziasszony. Igyekeztem az ünnepi asztalra minél szebb, kívánatosabb tálat tenni, s barátaim biztattak, hogy talán ki kéne lépni a nagyobb nyilvánosság elé. Hát így történt. Munkáimban igyekszem a kárpát-medencei hagyományokat követni, többnyire természetes festékkel dolgozom. Hagymahéjjal, szárított bodzabogyóval, zölddió-burokkal.

– Melyik a legszebb tojás?

– Nekem most talán a piros. A termékenység motívumaival, kakastaréjjal, virággal. Ne feledjük, a tojás ősi, egyetemes szimbóluma az emberiségnek, jelképe az élet keletkezésének, az újjászületésnek, a keresztény vallásokban pedig Jézus Krisztus kiontott vérének, a feltámadásban való hitnek. Így aztán nem véletlen az sem, hogy húsvétkor hímes tojással ajándékozzuk meg egymást.

– A tojásfestés a nők teendője?

– Nem is tudom. A férfiak, köztük a nehéz kezű mesteremberek – kovácsok – inkább a tojáspatkolásban járnak élen, avval bizonyítva, hogy a finom, nagy figyelmet és pontosságot igénylő feladat sem áll távol tőlük.

– Akad-e, aki a mesterséget folytatja a családban?

– Fiam van, így egyelőre nem. Meg aztán ez a mesterség, amint a magam példája is mutatja, szállhat a nagymamáról az unokára...

 

Meglehetősen ritka a baranyai alkotó a bélyegen

A Magyar Posta minden év tavaszán kibocsátja húsvéti bélyegét. Ebben az évben Mosonyi Csabáné (Éva) által készített hímes piros tojások fotója szerepel a bélyegképen, és az ehhez tervezett egyedi borítékon is. Az alkalmi bélyegző az egyik legismertebb és a Kárpát-medence legelterjedtebb motívumát, a gereblyét ábrázolja, hasonló népi motívumokkal díszített piros tojások kerültek a kollekcióból a filaté-
liai gyöngyszemre is. A dolog különlegességét fűszerezi, hogy az alkotó egyben a Magyar Posta munkatársa is. Jegyezzük meg: meglehetősen ritka dolog, hogy baranyai alkotó jelenjen meg bélyegen, s ez eddig mindössze egyszer fordult elő. A karácsonyi forgalmi bélyegek között 1995-ben a Magyar Posta gyermekrajzpályázatot hirdetett, mely során a siklósi Tóth Judit kisdiák rajza került fel a 14 forintos postabélyegre, a „Varázsgyertyák” című alkotás.

 
 

A magyar kézműves remekek közé került

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2001-ben alapított „Magyar Kézműves Remek” címet 2007-ben a szakemberekből álló zsűri döntése alapján két pécsi alkotó érdemelte ki a pályaműve alapján. Egyikük volt Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész. A zsűri indoklása
a szerint a „pályázatra benyújtott, a magyar népi kultúra gyökereit bemutató, hagyományos technikával készült tojások a nemes egyszerűséget és visszafogott megjelenést reprezentálják. Így különleges, egyéni hangvételű alkotások, igényes, ízléses a kivitelezés, megérdemli a díjat.” Tegyük mindehhez hozzá, hogy a kitüntető címet a pécsi alkotó két ízben, először 2005-ben nyerte el, s lett a szakma mestere. A míves tojások készítője leginkább a régről való népi hagyományokat folytatva a réce-talpas, a nyúl-füles avagy a béka-fenekes mintákat választja, esetleg a virágok közül a tulipánt festi a tojásra.

 
ELISMERÉSEK
 
KÉPGALÉRIÁK
 
KÉPTÁR
 
Hímesekről
 
Ajánló
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak