Éva mesél arról, hogyan élt együtt gyermekként a hagyományokkal, a nagymamája miként adta át neki többek között a viasszal való tojásdíszítés művészetének titkát, és hogy egy iskolai kiránduláson, egy múzeumban miért csodálkozott rá a kiállított tárgyak között lévő, festett tojásokra.
Megtudjuk tőle, hogy a tojásírás motívumvilága időben meddig követhető nyomon, majd egy robbanásszerű változás után hogyan szóródott szét a motívumkincs, és lehet-e még rendszerezni a mintákat.
Éva elárulja azt is, miért került régen a hímes tojás a szántáskor az első barázdába, és a jelképek, szimbólumok hordozójaként miért jelentett jóval többet egy locsolkodásért járó tárgynál.
Tolmácsoljuk a kérését is, miszerint ne kifújt tojást fessünk húsvétkor, hanem főttet, majd ne sajnáljuk azt feltörni és megenni. Így következő évben is újra mintázhatunk, s ezzel tovább éltetjük a hagyományt.